Mi a BalatonHelp?

 2015.06.30. 08:08

MI A BALATONHELP?

A BALATONHELP EGY OKOSTELEFONRA LETÖLTHETŐ INGYENES SEGÉLYKÉRŐ ALKALMAZÁS.

1. Balatonhelp alkalmazás a mobiltelefonon

2. 100%-ban feltöltött mobiltelefon, vízhatlan tokban, kéz alatt, zsebben, nyakban

Ez a legfontosabb a biztos segélykéréshez! 

csg_6324_kicsi.jpg

A júliusi időjárás sokszor komolyan próbára teszi a versenyzőket, hiszen a nyári forróság és a szélcsend mellett gyakran viharos szelekkel is meg kell birkózniuk. Ezért a szervezők számára a hajózók biztonsága az egyik legfontosabb feladat, amelyben együttműködnek a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatával. A VMSZ 2015-ben is teljes készültséggel biztosítja majd a versenyt: hét mentőhajójuk és közel ötven vízimentő 48 órán át ügyel a mezőnyre. A Magyar Vitorlás Szövetség és a VMSZ idén közös kampányban hívja fel a figyelmet a vitorlázás biztonságának növelésére. 

Ebben kiemelt szerepet kap a BalatonHelp okostelefon-alkalmazás, amely pillanatokon belül képes eljuttatni a szükséges GPS-koordinátákat és más információkat a mentésirányítási központba. Egy gombnyomás – és a baj pontos helyét ismerve a mentőhajók jelentős időt megspórolva tudnak a helyszínre érkezni és segítséget nyújtani. Az életmentő segítség díjtalan. 

Napjaink okos telefonjai, legyenek bár Android, IOS vagy Windows operációs rendszerűek, a beépített GPS moduljuk segítségével pillanatok alatt el tudják juttatni a szükséges információkat mobil internet vagy sms segítségével a segélykérést fogadó központba. Ennek segítségével azonnal azonosításra kerül a segélykérő mobiltelefonszáma illetve a készülék pozíciója. A baj pontos helyét ismerve a mentőhajók jelentős időt megspórolva tudnak a helyszínre érkezni és segítséget nyújtani. 

A Balatonhelp szolgáltatás csomag része az alkalmazás mellett a BalatonHelp Assistance is, mely opcionálisan, a vízi jármű mérete alapján megköthető műszaki segítségnyújtásra vonatkozó szolgáltatási csomag, annak érdekében, hogy a technikai mentés és egyéb ehhez kapcsolódó szolgáltatások költségei se jelentsenek túl nagy terhet a segítségre szorulók számára. 

Kérdések és válaszok:

HOGYAN TÖLTHETEM LE AZ ALKALMAZÁST? MENNYIBE KERÜL? 

Az applikáció teljesen ingyenesen letölthető a következő források valamelyikéről: 

- A balatonhelp.hu oldalra az okos telefon böngészőjén keresztül belépve, az oldal jobb oldalán, a telefonjának megfelelő (APPLE Iphone: APP STORE, ANDROID: GOOGLE PLAY, WINDOWS PHONE: WINDOWS STORE) gombra kattintva telefonja azonnal a készülékgyártó hivatalos applikáció áruházába navigálja, ahol az útmutatást követve pillanatok alatt telepítheti az alkalmazást ingyenesen. 

- APP STORE Apple Iphone: Telefonján megnyitva az APPSTORE-t a VMSZ Balatonhelp programra rákeresve tudja telepíteni az applikációt, vagy TÖLTSE LE MOST!

- GOOGLE PLAY Android telefon: Telefonján megnyitva az GOOGLE PLAY-t a Balatonhelp programra rákeresve tudja telepíteni az applikációt, vagy TÖLTSE LE MOST!

- WINDOWS STORE Windows telefon: Telefonján megnyitva a WINDOWS STORE-t a Balatonhelp programra rákeresve tudja telepíteni az applikációt, vagy TÖLTSE LE MOST!

 

HA LETÖLTÖTTEM AZ ALKALMAZÁST A VÍZIMENTŐK MINDIG LÁTNI FOGJÁK, HOGY HOL VAGYOK? 

NEM! A VMSZ csak akkor látja a helyzetét, ha Ön elindította a segélykérést! 

- Bármely telefonra történt applikáció telepítést követően mindenképpen indítsa el a frissen telepített alkalmazást.

- Az első indítás során készüléke (típustól függően eltérő módon) egy regisztrációs sms-t fog generálni, amit el kell küldenie számunkra (a készülék mindent automatikusan beállít, Önnek csak a küldésre kell kattintania, amennyiben készüléke felkínálja azt).

- A regisztráció célja, hogy a segélykérő rendszer az Ön telefonszámát és a telefonon futó alkalmazást összerendelje, így segélykéréskor azonnal el tudja küldeni az azonosított segítségkérést telefonkészüléke.

- Fontos továbbá, hogy készülékén engedélyezze, vagy ne tiltsa le a Balatonhelp applikáció lokalizációs (GPS) hozzáférését, mivel ha ezt megteszi, akkor a program nem fog hozzáférni a készülék pozíció adataihoz.

- A regisztrációkor Ön hozzájárul, hogy amennyiben elindítja a segélykérést az applikációban szereplő segélykérő gomb megnyomásával, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata számára lehetővé teszi, az Ön pontos helyének meghatározását.

 vmszfoto1-cmagandrea-1_646x0-is.jpg

HOGYAN ZAJLIK A SEGÍTSÉGKÉRÉS

1. Indítsa el a programot!

2. Amennyiben készüléke felkínálja, fogadja el a technikai figyelmeztetést (WINDOWS PHONE és ANDROID: pipálja ki a négyzetben, hogy „Elfogadom”, majd kattintson a bal alsó sarokban lévő tovább gombra)!

3. Kattintson a jobb alsó sarokban lévő piros „Segélyhívás” gombra!

4. Nyomja meg a képernyő közepén lévő piros, kerek gombot!

5. Készüléke megkérdezi, hogy biztosan kezdeményezi-e a segélykérést!

6. Nyomja meg az Igen gombot!

7. Készüléke a rendelkezésére álló lehetőségeken keresztül (mobil internet kapcsolat, sms) elküldi a segélykérését az Ön aktuális pozíciójával.

- Ezt követően a VMSZ Mentésirányítási központja a segélykérés fogadását követően fel fogja venni Önnel a kapcsolatot azon a készüléken, amiről a segítséget kérte. 

- Amennyiben nem tud válaszolni a hívásra a mentőhajók az életveszély esetén megállapított protokoll szerint fognak eljárni.

- Amennyiben tud válaszolni a hívásra kérjük, tömören foglalja össze kollégánk számára, hogy mi a probléma, így a leghatékonyabb módon fog tudni segíteni Önnek.

 

FONTOS! 

- Az ingyenes segélykérő applikáció használatához mindig feltöltött állapotban vigye magával a mobiltelefonját a vízre és használjon vízhatlan telefontokot hozzá, hogy amikor segítségre van szüksége, akkor rendeltetésszerűen tudja használni készülékét.

- Ha hosszabb időt tervez a vízen tölteni, vigyen magával pót vagy külső akkumulátort, töltőkábelt.

- Kérjük, hogy az applikációt felelősséggel használják, és csak próbaképpen ne indítsanak segélyhívást, mivel ezzel terhelik a rendszert és esetlegesen egy valódi segélyhívás feldolgozását és kiszolgálását akadályozzák ezzel.

- A VMSZ mindig, minden körülmények között ingyenesen biztosítja az életmentést a bajbajutottak számára. 

További segélykérő lehetőségek:

  • A Vízimentők telefonszáma: +36 30 383 8383
  • BalaTrönk rádiós rendszer: 3E, 13E segélykérő csatornák
  • URH rádión: 16-os hajózási segélykérő csatorna (156,8 MHZ) a Balaton térségében

 

BALATONHELP ASSISTANCE

 A BalatonHelp ingyenes segélykérő applikáció lehetőséget nyújt egy Assistance szolgáltatás igénybevételére is, melynek segítségével, ha hajója bajba kerül, a technikai mentés költségei és további mentési szolgáltatások, lényegesen kedvezőbb feltételek mellett vehetők igénybe! 

vihar_elott.jpg

Mit nyújt Önnek a BalatonHelp Assistance? 

Életmentés, betegség vagy rosszullét esetén térítésmentesen segítünk mindenkinek és értesítjük a bajba jutott által megjelölt személyt. Amennyiben Ön szerződött partnerünk, nincs szükség az ilyenkor kötelező adategyeztetésre, hiszen adatait a szerződés megkötésekor már megadta. Ezzel értékes időt takarítunk meg. 

Hajója meghibásodhat, üzemképtelenné válhat. Bármilyen csomagra köt szerződést, Önnek nem kell külön fizetnie azért, hogy a legközelebbi kikötőbe, vagy anyakikötőjébe vontassuk. 

A legnagyobb elővigyázatosság mellett is előfordulhat, hogy olyan tárgy, eszköz esik a vízbe, amely értékes és semmiképpen nem a vízben van a helye. BalatonHelp Assistance-szal Önnek nem kerül pénzébe ezek felhozatala, és nem kell fizetnie a búvártechnikát igénylő segítségnyújtásért sem. 

Elsüllyedt eszközök, hajók kiemelése, víztelenítése és vontatása komoly előkészítést és tervezést igénylő feladat. Ezekre az estekre külön felmérés alapján készítünk ajánlatot. Bármilyen BalatonHelp szerződéssel rendelkezik, Önnek jelentős – minimum 60%-os – kedvezményt biztosítunk. 

További információ csomagjainkról: www.balatonhelp.hu 

A MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG VERSENYZŐI SZÁMÁRA A BALATONHELP ASSISTANCE SZOLGÁLTATÁSOK 20% KEDVEZMÉNNYEL ÉRHETŐK EL!

Címkék: balaton biztonság verseny vitorlázás kékszalag vízimentő vmsz mentőmellény rupert vízimentők vizimentok életmentes

A bejegyzés trackback címe:

http://vizimentok.blog.hu/api/trackback/id/tr377576382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.