Bár csak június 5-én, a Balaton Napján „nyílt meg hivatalosan” a tó, a vízimentőink már május 15-e óta 24 órás készültségben állnak, hogy az egyre nagyobb számban megjelenő vitorlások, szörfösök, horgászok és fürdőzők biztonságát szolgálják. A mentési feladatokon túl idén a közönséghez is közelebb szeretnénk kerülni, így Vízimentő Roadshow-val és biztonságos hajózásra szólító kampánnyal is jelentkezünk majd. 

A balatoni szezon beindulása sűrű hetek-hónapok elé állítja a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatát. Professzionálisan képzett vízimentőink a nyár folyamán több mint 60 balatoni helyszínen teljesítenek szolgálatot, ahol is naponta összesen 100-150 vízimentőre van szükség. A vízimentők képzése egész nyáron át zajlik: a zánkai oktatási központban folyamatosan indulnak tanfolyamok, melynek elvégzése után, elismert, felelősségteljes, biztos nyári munkát kínálunk a jelentkezők számára. 

img_7858.JPG

A VMSZ nemcsak a strandi mentésre koncentrál: számos nyári vízparti eseményen is feltűnik majd a RUPERT, a Balaton sürgősségi mentőhajója és annak személyzete. Jelenlétünkkel támogatjuk az úszósport biztonságát a júliusi Pek-Snack Balaton-átúszáson, az I love Balaton öbölátúszáson és a duplázni kívánók részére szervezett I love Balaton 2x átúszáson. 

7 VMSZ mentőhajó - kiegészülve a Magyar Vitorlás Szövetség motorosaival - és egy professzionális mentésirányítási központ biztosítja majd a 47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíjat, pár héttel később júliusban pedig a szebbik nem hajósai között megrendezésre kerülő Kékharisnya Regattán vigyázunk a hölgyekre. A Kékszalagra a Magyar Vitorlás Szövetséggel közösen összeállítottunk egy „Hasznos tippek és tanácsok” sorozatot is, melyben azon legfontosabb tennivalókat vesszük sorra, amit a hajósoknak mindenképp meg kell tenni, le kell ellenőrizni a biztonságos versenyzés érdekében. 

Május hónapban egy mentőmellény-viselési világrekord kísérlethez való csatlakozásunktól volt hangos a sajtó. Ez adta az alapot a Vedd fel! kampány elindításához, melyen keresztül egész szezonon át figyelmeztetjük majd a vízen lévőket a mentőmellény viselés fontosságára.  

A 15 éves Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Egyesület 2015 nyarán a nagyközönséghez is közelebb kíván kerülni: VMSZ Roadshownk keretében a vízimentők munkáját szeretnénk közelebbről is bemutatni, és felhívni a figyelmet a vízben és a vízparton tartózkodás veszélyeire illetve az ilyen környezetben helyes magatartási szabályokra. A Roadshow-k állomásai egyrészt az előbbi vízi programok lesznek, ám aki csak strandlátogatást tervez a nyárra, az is nagy eséllyel találkozhat a csapattal, hiszen a nyári hónapokban közel 20 balatoni strandot célzunk meg utazó bemutatónkkal. Ennek keretében a „Kezed életet menthet!” hívószó alatt zajló életmentési oktatásunk során az érdeklődők elsajátíthatják a laikus újraélesztést, valamint feltűnik majd a Mellrákfórum is, akik az emlő önvizsgálatára bíztatják a hölgyeket. A vízimentő eszközöket is játékba hozzuk: a legügyesebb kicsik és nagyok ajándékokért cserébe mutathatják meg rátermettségüket.                                                                                                                                      

Vízimentőink a strandolók vészjelzéseit egyértelműen észlelik, ám már a vízen közlekedők számára is csak egy gombnyomásnyira van a segítség. Az okostelefonokra ingyenesen letölthető BalatonHelp segélykérő alkalmazással egyszerűen és pontosan meghatározható a bajbajutott hajós vagy horgász helyzete, így a mentés nagyban felgyorsulhat. A VMSZ mindig, minden körülmények között ingyenesen biztosítja az életmentést a bajbajutottak számára, így azt ajánljuk, hogy vízre szállás előtt mindenképp érdemes letölteni az applikációt magunk és környezetünk biztonsága érdekében. Aki pedig az esetleges technikai mentés költségeit is csökkenteni szeretné, érdemes megkötnie a BalatonHelp Assistance csomagok valamelyikét, melynek köszönhetően előnyös áron, kedvező feltételekkel áll rendelkezésre áll a technikai mentési szolgáltatás a teljes szezon alatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://vizimentok.blog.hu/api/trackback/id/tr407576392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.