Zánka Központ szerdán (júl. 14-én) 18:44-kor kapta a hírt a Vízirendészettől, mely szerint egy eltűnt gyermekről érkezett bejelentés, a Vonyarcvashegyi Lidó Strandról. A strandon saját vízimentőink teljesítenek szolgálatot, viszont szolgálatuk este 6-kor lejárt. Telefonon kerestük meg őket, a strandon tartózkodtak (többen is voltak, mint amennyien szolgálatban vannak) így négy kollegánk azonnal megkezdte a gyermek keresését: hangósbemondón hívták az eltűnt gyermeket, valamint elkezdték a csatárlánc felállítását a még strandon levő fürdőzők segítségével. Szerencsére még 7 óra előtt örömmel jelezték, hogy a gyermek előkerült.

 

 

 

 

 

 

 

A mai nap folyamán ezen az eseményen kívül még másik 4 esetben kaptak strandi mentőink eltűnt gyermekről bejelentést. Megkérünk minden gyermekkel fürdőzőt, hogy a vízparton fokozottan ügyeljen gyermekére, és egy perce se tévessze őket szem elől. Szerencsére a mai napon minden keresés eredményesen zárult, minden esetben épen, egészségesen kerültek elő a fiatalok.

5 perc alatt ért Tihanyból a balatonfüredi vízisí-pályához a VMSZ Rupert sürgősségi mentőhajója, miután az Országos Mentőszolgálattól kértek segítséget egy 36 éves sérült vízisíző partra juttatásához.

10 perccel három óra előtt érkezett a jelzés, mely szerint egy vízisíző súlyosan megsérült a pályán. Az elsődleges információk szerint a combja tört el. A segítségre azért volt szükség, mert a férfit a legkisebb fájdalommal szerették volna a parton várakozó mentőbe juttatni. 

forrás: vizimentok.hu

16:44

  • A búvárszolgálat megtalálta a férfit.

16:41

  • Búvárfelszerelés összekészítése folyamatban van.

16:11

  • 15 óra után pár perccel érkezett bejelentés Zánka Központba a Vöröskereszttől, hogy egy strandi elsősegélynyújtó önkéntesük Balatonlelléről jelenti: láttak egy férfit elmerülni. Az önkéntest egy hölgy kereste meg, akinek a barátja - elmondás szerint - gumicsónakkal felborult és elmerült a vízben. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Zánkáról és Tihanyból is indított mentőhajót. A Tihanyból induló Rupert mentőhajón mentőorvos illetve szakápoló is tartózkodik. A hajók a helyszínen megkezdték a keresést. További információkat egyelőre nem tudunk. Amint megtudunk valamit folytatjuk a cikket!

Az első igazán sűrű hétvége

 2010.07.04. 14:39

Az idei szezonban ez volt az első olyan hétvége ami besűrűsödött, nagyon. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata gördülékenyen vette az akadályokat amiket magára vállalt. Csütörtök reggeltől a GRAND AERO CHALLENGE nevű repülős rendezvény próbafutamát és versenyét biztosítottuk (link itt), majd péntektől vasárnap reggelig a hajóink a Balaton teljes hosszában álltak fokozott készenlétben a 42. Kékszalag vitorlásverseny biztosítása miatt. Ezalatt természetesen nem állt meg az élet a strandokon sem. Az első igazán meleg, nyári hétvégére rengetegen érkeztek a Magyartenger partjára, így természetesen az esetszámok is megnőttek.

 

Csütörtök (2010. július 1.)

  • reggel 7től készülődés a GRAND AERO CHALLENGE rendezvényre (a rendezvény fokozott kockázata miatt speciális búvárok és műszakimentéshez alkalmas felszerelés felkészítése)
  • 17óra környékén a strandi esetek száma növekedett meg. Zánka GYIC strandjára rosszullét, Szigligetre pedig egy fejsérülthöz kértük az OMSZ dolgozóinak segítségét.
  • Szigliget még estére is tartogatott munkát. Egy 15 éves gyermekről hitték szülei, hogy bajba került. Az esetről részletesebb beszámolót itt olvashattok.

 

 

 

 

 

 

 

 

Péntek (2010. július 2.)

  • A reggeli óráktól a hajósszolgálatra nehezedett nagy teher. Egyszerre kellett a GRAND AERO CHALLENGE éles futamát biztosítani és a Kékszalag rajtjánál vigyázni mindenki testi épségére, hogy senki se szenvedjen hátrányt. 
  • A strandok közül Balatonedericsre és Balatonfüredre (a Kisfaludy strandra) kellett segítséget kérnünk kisebb sérülések ellátásához.

Szombat (2010.július 3.)

  • A hajósszolgálat már csak a Kékszalag versenyzőire koncentrált, ám közben továbbra is riasztható maradt. A OMSZ a kora délutáni órákban ki is használta a Rupert sűrgősségi mentőhajó adta lehetőségeket. A sajkodi öbölbe kértek szaksegítséget egy rosszulléthez. A Rupert a mentőtisztet, illetve mentőápolót a riasztástól számított kevesebb mint 10 perc múlva a partra tette így az akkor megérkező OMSZ-os mentőautó személyzete segítségével gyorsan megkezdődhetett a bajbajutott ellátása.
  • A szigligeti strand ismét eltűnést jelentett, amely szerencsére tévesriasztás volt.

Vasárnap (2010. július 4.)

  • 14óra után pár perccel a tihanyi Gödrös strandról jelentettek fejsérültet. Az Országos Mentőszolgálat a sérültet ellátta és kórházba szállította.
  • A cikk írásáig a hétvégén más esemény nem történt. Ha valami történik a következő órákban ígérjük azt is megírjuk.

A szezon első zsúfolt hétvégéjét a VMSZ gond nélkül teljesítette. Kívánjuk, hogy legyen továbbra is jó idő, gyertek strandolni, találkozzunk! Végre itt a nyár, szép legyen Nektek is!

 

 

 

 

 

 

 

 

Ma a szigligeti strandunk volt az ahol minden összejött. A délelőtti órákban jelezte Skriba Katalin strandi vízimentőnk, hogy a strandon történt egy fejsérülés, majd este hat óra után pár perccel (kijelentkezés után, a hölgy már befejezte szolgálatát) ismét jelzett, hogy gond akadt a partszakaszán: ezúttal egy eltűnést jelentettek a strandolók. Túlórázó kollegánk azonnal értesítette a zánkai vízimentő központot, aki riasztotta az ábrahámhegyi és az együttműködő vonyarcvashegyi partnerünket. Ezzel egy időben a vízirendészet is indított egy hajót a helyszínre. Két mentőhajó két irányból közelítette meg a helyszínt ezzel is növelve annak az esélyét, hogy észrevegyék ha a lány (aki az elmondások szerint jó úszó) csak túlságosan eltávolodott volna a parttól. A parton eközben a vízimentő megszervezte a csatárláncos keresést. A mentőhajók megkezdték a strand előtti vízfelszín átvizsgálását. Végül a vonyarci hajó találta meg a parttól körülbelül 600 méterre a lányt, akinek elmondása szerint a legjobbkor jött a segítség: „Azt hiszem engem keresnek – mondta - pont jókor, már nagyon görcsöl a lábam.”

A VMSZ ezúton is megkér mindenkit, hogy a parttól semmilyen időjárási viszonyok közt ne távolodjon el túlzottan és lehetőség szerint valakivel mindig tudassa, hogy hol tartózkodik. Továbbra is állítjuk, a partközelben, a strandot határoló bóják mellett is ugyan olyan jót lehet úszni, mint a Balaton közepén, viszont a a strand közelében, ha bármi baj történik, sokkal több esély van arra, hogy időben érkezzen a segítség.

Az alábbi fénykép a keresés után hazafele, a Castrum Yukon mentőhajóban készült, Badacsonynál.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

További kellemes nyaralást kívánunk mindenkinek!

 

Elfáradt, de partot ért!

 2010.06.29. 16:05

Ebben a pillanatban fejeződött be Balatonakaliban egy mentés. Egy kisfiú labdáját elfújta a szél, Ő utána úszott, de visszaúszni már nem volt ereje. A mentőkatamaránon szolgálatot teljesítő vízimentő látta a parttól távolodó 10 év körüli fiút. Ameddigre a katamarán a közelébe ért a kisfiú már teljesen kifáradt az úszástól ezért a vízimentőnk a katamaránra segítette, majd a partra evezett vele.

Ezúton is köszönjük a strandon dolgozó vízimentők figyelmes munkáját!

A szülők és kísérők figyelmét ismét felhívjuk, hogy fokozottan figyeljenek a játszó, fürdőző kisgyerekekre!

A kép csak illusztráció!

Eszközmentés Balatonfürednél

 2010.06.29. 13:54

Tegnap a kora délutáni órákban Balatonfüred előtt felborult egy katamarán amely segítségére a Tihanyban állomásozó Rupert mentőhajó sietett. 

További képek a vízimentők honlapján!

Tegnap három óra után nem sokkal érkezett Zánka Központba jelzés egy déli parton szolgálatot teljesítő vízimentőnktől, hogy a strandon egy kislány elesett, a köveken beverte a fejét és eléggé vérzik. A központ riszatotta az Országos Mentőszolgálatot. Ameddigre az OMSZ a helyszínre ért a vízimentőink ellátták a fejsérült kislányt. A mentősökkel közösen próbálták megtalálni a kislány és nővére szüleit. Végül telefonon érték el a szülőket, akik Dunaújvárosban tartózkodtak. Mindkét gyermek 10 év alatti volt. Mint kiderült a két kisgyermeket a nyaralóban hagyták. 

A szülők felelőtlensége komoly veszélybe sodorta a gyermekeket. A VMSZ ezúton is felhívja minden fürdőző figyelmét, hogy fokozottan ügyeljen a környezetében lévő kisgyerekekre, mert a játék közben megfeledkeznek a veszélyhelyzetetkről.

Ez a hosszútávúszók napja

 2010.06.12. 19:52

 

A VMSZ zánkai központjába 17:50-kor érkezett jelzés a balatonfüredi Kisfaludy strandról, hogy egy 20 év körül fiatalember, miután összeveszett a barátnőjével, neki-indult a Balatonnak. Szemtanúk elmondása alapján a Tihanyi-félsziget irányába kezdett úszni, mások viszont bizonygatták, hogy arrébb, kiúszott a partra. A Vízirendészet három, a VMSZ egy mentőhajóval vonult a helyszínre és kezdte meg az eltűnt személy keresését. A vízimentők Csopak Lomac (kép itt)nevű mentőhajója a vízirendészettel együtt átnézte a megjelölt területet, de nem találtak senkit. Csopak Lomac hajónknak ma reggel már volt egy riasztása - ugyan ez a mentőmotoros indult a Balatonvilágosról Balatonalmádiba úszó fiatal keresésére is). A Rupert mentőhajónk (nagy, piros és nagyon gyors – erről lentebb a video) Zánkán állomásozott, és indulásra készen várta, hogy szükség esetén beavatkozzon. Erre már nem került sor, mert nem sokkal fél 8 után bebizonyosodott, hogy a mai nap második kóbor vízilabdázója épségben visszaúszott a partra.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a strandon dolgozó Kiss Krisztiánnak, hogy az egész napos munka után – munkaidőn túl – is a strandon maradt, segítette a keresést, és addig túlórázott, amíg az úszó biztonságban elő nem került. Szép munka!

 

A zánkai központunkba (+36 30 383 83 83)valamivel reggel fél 6 után érkezett a bejelentés, hogy Balatonvilágosról egy 20 éves srác a mintegy 11km-re lévő Balatonalmádi irányába úszik (legalábbis a bejelentő remélte). A bejelentés a kétségbe esett barátaitól érkezett akik elmondták, hogy egyébként jó úszó, de korábban szomjat csillapítottak.

A bejelentést követően a VMSZ Csopakról, míg a Vízirendészet Siófokról indított mentőhajót. A két hajó a bejelentés szerinti útvonalon kezdte meg a keresést, de mivel ez nem járt sikerrel elkezdték átvizsgálni a part menti, sekélyebb vizet is. A férfit így sem találták meg. 8 óra után érkezett a bejelentés a Vízirendészettől, hogy a fiú egy vitorlásra kimászott Balatonalmáditól nem messze és most ott pihen a fedélzeten. A Vízirendészet a "hajnali Balaton-átúszás" egyetlen nevezőjét átvette a hajójára és elvitték Balatonvilágosra.

 

Namármost, barátunk 3 súlyos hibát is elkövetett. Az éjszakai fürdőzés és a part több mint 1000 méterre történő elhagyása már önmagában tilos, nem azért mert minket zavar, hanem mert ÉLETVESZÉLYES! Ez idáig két hiba! Emberünk tette mindezt alkoholos befolyásoltság alatt. Barátai (?) pedig végignézték, hogy társuk hajnalban beúszik és szép lassan eltűnik a szemük elől. Vízparton lássuk be, hogy sokszor rosszul sül el az ilyen eset. Mielőtt vízbe mentek nézzétek át a fürdőzés szabályait. A strandokon ki van lógatva tacepaóra, de ha az nem elég modern akkor csak kattanj ide és fusd át! További kellemes nyarat!

 Ahogy azt tegnap megígértük ma közzétesszük Antal Kálmán vízimentő beszámolóját a tegnapi esetről.

 

2010.05.30-án Sopron Tómalomfürdőn voltam szolgálatban. Délután egy óra tájban kezdtünk hozzá egy félig elsüllyedt vízibicikli partra csörlőzéséhez. Fürdővendég nem volt az esős időjárás miatt, ezért is fogtunk hozzá az eszköz víztelenítéséhez. A strand végét jelző bójáktól kb. 20 méterre lévő stégen egy horgász tartózkodott a családjával, s kiabálni kezdett, hogy 'Gyertek húzzuk ki a halat, gyertek már!' A stégen állt, s úgy ítéltem meg, hogy nincs különösebb veszélynek kitéve. A vele szemben lévő stégen (kb.50 méterre) két másik horgász rezzenéstelenül, ülve figyelte az eseményeket. Kisvártatva ismét kiabált (még mindig a stégen állva), hogy 'Gyertek, gyertek már!' Pár perc elteltével a vízbe ugrott (három helyen vannak fürdést tiltó táblák kihelyezve azon a partszakaszon, vízmélység 2 méter), a strand végét jelző bójáig elúszott, s abba kapaszkodva a következő fonémát alkalmazta: "Gyertek, gyertek B.....tok meg!" Ekkor a mentőcsónakhoz futottam, s megkezdtem a megközelítését (13:30). Ez idő alatt az általános fürdőmunkás a partról szemmel tartotta, s "Kapaszkodj a bójába!" felszólítással biztatta. Mielőtt odaértem volna, kértem a 'bajbajutottat', hogy lélegezzen nyugodtan, s elmondtam neki mit fogunk tenni. Felszólításomra a csónak végébe kapaszkodott, majd megkezdtem a stégre vontatását (bója-stég távolság, kb. 15 méter!). Féltávon közölte, hogy innen már ő kiúszik, amit én határozottan elutasítottam. Ennek ellenére a stégtől kb. 5 méterre elengedte a csónakot, s önerőből kimászott a vízből (13:37). Meglepett a frissessége, s megkérdeztem tőle, hogy mi volt a probléma? 'Beugrottam a vízbe a hal után, s úgy éreztem jobban tudok úszni, de kifáradtam' - válaszolta ő. Miközben felvettem az adatait, amit nem szívesen adott meg, folyamatos verbális szitokáradattal illette a Vízimentőket, s magát a mentést is, amit most inkább nem részleteznék. Tájékoztattam, hogy a Vízimentők központi számán panasszal élhet, majd visszaeveztem a strand területére.


                                                                                                             Antal Kálmán
                                                                                                           (Strandi Mentő)

Ahogy azt a fenti példa is mutatja a fürdőzők gyakran rosszul tudják megítélni fizikai állóképességüket. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata ezúton is felhívja mindenki figyelmét, hogy ha vízbe megy akkor csak olyan helyen tegye ahol azt tábla engedélyezi és próbálja meg teljesítőképességét helyesen megítélni!

 

A részletek egyelőre nem ismertek. Jelen pillanatban csak annyit lehet tudni, hogy Antal Kálmán vízimentő (aki a május 15-i viharban is részt vett a mentésben, cikk itt) ezúttal egy bajbajutott horgászon segített a Soprontól csupán pár kilóméterre lévő Tómalom fürdő strandján. Személyes beszámolóját várhatóan a holnapi nap folyamán kapjuk meg, amit az olvasók számára elérhetővé teszünk.

Gratulálunk az újabb sikeres mentésedhez!

Folyt.köv.

Vitorlásversenyt biztosítottunk

 2010.05.26. 11:13

A hétvégén szép, nyári időben került megrendezésre a Pünkösdi Regatta. A Balatonon második legnagyobbként jegyzett vitorlásverseny (Kékszalag után) baleset nélkül zajlott le, így az azt biztosító hajóknak a mezőnyt csak kísérni kellett.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata gratulál a győztes csapatoknak!

 

Kövess minket a Facebook -on is!

www.vizimentok.hu

 

Május 15-én az esti órákban érkezett a riasztás a Balatoni Vízirendészettől, miszerint Csopak előtt egy árboc törött hajó sodródik a fedélzetén 3 felnőttel, és egy gyermekkel, nem messze a bajbajutottaktól egy műszakilag meghibásodott rendőr motoros rajta 2 rendőrrel. A VMSZ diszpécser központja megpróbált több a bajbajutottak környezetében tartózkodó motoros hajót a helyszínre küldeni, de a nagy vihar miatt mindenkinek vissza kellet fordulnia. A riasztástól számított rövid időn belül a Balaton egyetlen sürgősségi mentőhajója, a Rupert elindult Zánkáról a megjelölt helyszínre, fedélzetén Beke György mentőhajó kapitánnyal, Boros Ádám navigátorral és Antal Kálmán matrózzal, az Országos Meteorológiai szolgálat mérései alapján 100 km/h-a feletti szélben, amely a kikötő elhagyása után 3 méteres hullámok formájában érződött. A vonulás során a RUPERT kiváló technikai felszereltségének és kimagasló 500 lóerős motorjának köszönhetően 60-70 km/h-ás sebességgel tudott a helyszínre sietni. Időközben a Rendőrségnek sikerült saját kollégáit biztonságban partra szállítani, így a VMSZ-nek „csak” a vitorlás mentésével kellet foglalkoznia. A folyamatosan erősödő Északi szél miatt a Keleti medencében a hullámok magassága meghaladta a 4 métert! Aminek hatására a viszonylag kicsi 18 lábas vitorlás Zamárdi elé sodródott. A törött árbocdarabok, a vízbelógó kötelek, és a hatalmas hullámok magassága miatt a vitorlást nem lehetett megközelíteni, hogy a teljesen kimerült legénységet a biztonságos jelentő mentőhajóra átemeljük. Alapos információszerzés után kiderült, hogy a vitorlás orrára a rendőrség rákötött egy vonató kötelet, amely a nagy vihar miatt leszakadt, ezt egy alkalmas pillanatban sikerült elkapni, majd ennél fogva megkezdeni a vontatást, a Tihanyi révbe. A szél iránya, ereje és a hullámok magassága miatt mind a Rupertre, mind a vitorlásra nagy veszélyt jelentett, hogy a Déli part sekély vizébe sodródik, ahol felülhet a homokpadra és felborul. A mentendő személyek telefonon jelezték a Rupert személyzetének, hogy alkalmatlanok bármilyen közreműködésre a mentés során. A biztonságos vontatás érdekében ezért csak 6-7km/h-val lehetett vontatni a vitorlást, ami azt eredményezte, hogy közel másfél órába tellett a Zamárdi -Tihany távolság. 23.04 perckor sikerült biztonságban a parthoz kötni a vitorlást, és átadni a bajbajutott személyeket az OMSZ kollégáinak. 

A sors fintora, hogy a vitorláson tartózkodó gyermek a mai napon (május.16) ünnepli születés napját.

A mentésben részvevő személyek ezúton kívánnak neki Boldog Születésnapot!

 

 

Várjuk a megjegyzéseket, véleményeket, és hasonló tapasztalatokat!

Jelentkezz Vízimentőnek!

 2010.05.09. 20:50

 

www.vizimentok.hu

 

 

 

Civil szervezetek szakmai fóruma

 2010.04.20. 20:37

 A hétvégén megrendezésre került a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat szervezésében a Civil szervezetek szakmai fóruma.

 

A rendezvényen a VMSZ tartott nyílt napot a helyszínen található úszodában, ahol az érdeklődők megnézhették, kipróbálhatták az eszközeinket.

A medencébe még YAM 430-as hajótest is bekerült melyről a szonározást lehetett tanulmányozni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az eseménnyel a Blikk is foglalkozott. Az Ő beszámolójukat ide kattintva nézheted meg.

Kövess minket a Facebook -on is!

www.vizimentok.hu

 

Sziasztok!

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata egy keserédes hírrel indul el, ugyanis első bejegyzésünk a tegnapi Red Bull Air Race edzésen történt balestről szól. Öröm, hogy a balesetet szenvedett brazil pilóta kissebb sérülésekkel megúszta, és számunkra külön öröm, hogy két, a VMSZ-nél is szolgálatot teljesítő kollégáink is részt vett a tegnapi sikeres mentésben.

Szedlák Péter (a VMSZ alapító tagja, a VMSZ oktatója) valamint Kováts Norbert (az Oktatási Bizottság elnöke) is elsők között ért a baleset helyszínére és segítettek a brazil pilóta életének megmentésében. A helyszínen lévő szakképzett segítségnek, így kollégáinknak is köszönhetően a balesetet a pilóta épségben megúszta.

 
Büszkék vagyunk Rátok fiúk! 

A helyszínen dolgozó szakszerű segítség sokat dolgozik, hogy tudásuk naprakész legyen és azt minden helyzetben tudják is alkalmazni. A napokban megtartott speciális képzés is ezt segítette elő melyről magyarul bővebben itt olvashatsz.

  

 

További részletek honlapunkon: www.vizimentok.hu

Friss infók a FaceBook csoportunkban! Csatlakozz!

 

 

 

Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata felhívja a Balaton körül télen is pihenni, kikapcsolódni, horgászni, vitorlázni vágyók figyelmét, hogy a korábbiakhoz hasonlóan, október 31-én 24 órakor a Viharjelző rendszer leállt. A rendszert tavasszal indítják újra, addig nem áll azok segítségére, akik a téli és kora tavaszi időszakban is szeretnének csónakkal, vagy vitorlással a vízre menni.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata felhívja mindenki figyelmét arra, hogy ilyenkor fokozottan figyeljen mindenki arra, hogy csak megbízható, műszakilag megfelelő állapotú vízi járművel menjen a vízre.

Nem árt tudni, hogy ilyenkor nagyon gyorsan változhatnak az időjárási körülmények a tavon. Pillanatok alatt ereszkedhet le sűrű köd a vízre, mely megnehezíti, szinte lehetetlenné teszi a tájékozódást. Ilyenkor segíthet egy egyszerű iskolai iránytű, vagy egy GPS.

Gyorsan érkezhet a tóra viharos erejű szél is, mely komoly veszélybe sodorhatja a nyílt vízen tartózkodókat. Ezek a veszélyek elkerülhetők, ha a médiák időjárás-jelentéseit figyelemmel kíséri az aki a tóra akar menni. Nagy erejű széllel kísért esők, havas esők, hózáporok előrejelzése esetén inkább halasszák el a horgászatot.

A járművekben mindenképpen legyenek ott a kötelezően előírt felszerelések! Megfelelő számú és méretű mentőmellény mellett, a jármű rögzítésére alkalmas, megfelelő hosszúságú és erősségű kötéllel szerelt horgony legyen a csónakban. Javasoljuk, hogy az öltözködésnél is figyeljenek arra, hogy ne csak meleg legyen a ruha, hanem vízálló, esetleg a búvárok által használt neoprén ruha sokat segíthet a kihűlés késleltetésére. A VMSZ javasolja, hogy mindenki vigyen magával egy vízhatlan tokban tartott feltöltött mobiltelefont. Ez nem csak a baj jelzésére alkalmas, hanem arra is, hogy a bajbajutott segítségére induló mentőcsapat folyamatosan tud tájékozódni a baleset helyszínéről, s így lényegesen lerövidül a kereséssel eltöltött idő. Ilyenkor már egyre hidegebb a víz, s így aki belekerül nagyon hamar kihűlhet.

A legfontosabb, hogy baj esetén próbálja meg mindenki elkerülni a pánikot! Aki megfelelő felszereléssel és kellő körültekintéssel indul a vízre azt nem érheti baleset, de ha mégis bajba kerül, akkor tud magán segíteni, vagy gyorsan és pontosan tud segítséget kérni.

A VMSZ mentőhajói egészen tó befagyásáig látnak el szolgálatot a Balatonon, s az ügyeletünk is folyamatosan működik, mely elérhető a 30-3838383-as telefonon. Bővebb információk a tél veszélyeiről elérhetőek honlapunkon.

süti beállítások módosítása