A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2015. szeptember 10-12-én megrendezett II. Szakdolgozói Tudományos Kongresszusán a VMSZ elnöke, Bagyó Sándor is előadott. Prezentációját a közönség az elismerésen túl a legjobb előadói díjjal is jutalmazta.new_doc_3_11.jpg

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara immáron második alkalommal rendezte meg Szakdolgozói Tudományos Kongresszusát. Az első rendezvényre a tavalyi évben, a Kamara fennállásának 10. évfordulója alkalmából, hagyományteremtés céljából került sor. A helyszín akkor is és idén is a siófoki Hotel Azúr volt, ahol a magas színvonalú tudományos program mellett számos kulturális program is bemutatásra került.

A háromnapos rendezvényre az ország minden tájáról érkeztek résztvevők, előadók és kiállítók. A közel 800 szakdolgozó 19 szekcióban hallgathatta az előadásokat. A VMSZ nemcsak a rendezvény szakmai támogatójaként volt jelen az eseményen, hanem előadást is tartott. Bagyó Sándor elnök, a Mentés szárazon és vízen szekcióban prezentálhatta előadását, melyet a közönség a szakmai elismerésen túl a legjobb előadói díjjal is jutalmazott.new_doc_5_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vizimentok.blog.hu/api/trackback/id/tr427810218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása